sub

Információk, érdekességek

Patikai körkérdés: a fényvédőkről

2016. augusztus 08.

Vegyek-e fényvédőt a gyereknek, vagy ez akadályozza a D-vitamin-képződést a bőrben?

  • Olyan bizonytalan vagyok. A barátnőm azt mondta, hogy ne kenjek naptejet az egyéves kisfiamra, mert akkor nem képződik a szervezetében elég D-vitamin. De mi lesz, ha leég a napon? Tavaly nyáron még babakocsiban tologattam, óvtam a napsütéstől is, de idén már szaladgál, és órákon át játszik a játszótéren a szabadban. Ön mit tanácsol?

Egy év feletti kisgyermekeknél a kúszás-mászás, futkározás miatt már nehezebben oldható meg az, hogy ne tartózkodjanak a napon. Arra azért ügyelni kell, hogy délelőtt 11 és délután 3 óra között lehetőleg ne legyenek a tűző napon, és sosem szenvedjenek napégést a kis lurkók. Ezért a bőrt megfelelően takaró, jól szellőző, laza, lehetőleg pamut öltözet mellett bizony gondoskodni kell a fényvédő készítmények alkalmazásáról is – az arcon és a testen egyaránt.

Erős napfény esetén az ultraibolya sugarak károsító hatásától védeni kell a kisgyermekeket.
A bőr nem felejt, az évek során a bőrt érő UV-adagok összeadódnak, és magasabb „összegek” elérésekor a rosszindulatú bőrdaganatok kialakulásának a valószínűsége megnő.

A D-vitamin miatt ne aggódjon! Javaslom, hogy a gyermekorvos utasításának megfelelően nyáron is folytassa tovább a D-vitaminos készítmény adagolását!

  • Meggyőzött. Szeretnék venni valamilyen jó minőségű naptejet a kisfiamnak.

Vigyázz a banyapúppal

2016. augusztus 04.

Van aki zsírpúpnak, mások banyapúpnak, de van aki özvegypúpnak ismeri azt a - nyak hátsó részén kialakuló - púpot, ami eleinte csak zavaró, később fájdalmas is lehet. Eltüntetni nem egyszerű, jobb, megelőzni. Hívjuk bárhogy, kellemetlen, és legjobb mihamarabb megszabadulni tőle. De hogyan?

Nem te veszed észre

Az a baj a banyapúppal (mi így fogjuk hívni, mert ha özvegypúpnak hívnánk, akkor a felületes olvasó azt fogja gondolni, hogy csak özvegyasszonyoknál alakulhat ki, a zsírpúp pedig a legvisszataszítóbb megfogalmazás amit valaha valamire olvastunk), hogy nem te fogod észrevenni, hanem valaki aki mögötted áll. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy aki a hátad mögött állva, azt veszi észre, hogy egy csúnya púp van a nyakadon, az legtöbbször nem fog neked szólni: vagy azért mert úgy gondolja, te már tudod, vagy pedig azért, mert cikinek érzi megtapogatni, nyomkodni, és elmondani neked. Ha sokáig nem veszed észre, nem foglalkozol vele, először fájdalmat, majd később akár szédülést is okozhat. 

Mitől lesz banyapúpod?

A banyapúp közvetlen a nyak alatt levő, puha púpocska, nagyjából tenyérnyi méretű. Legtöbbször a rossz tartás miatt alakul ki, nagyon ritkán pedig utalhat érelmeszesedésre. Amikor kialakul, az történik, hogy a rossz tartásod miatt ott felszaporodik a kötőszövet, és az izomzat. A banyapúp legtöbbször komoly önértékelési problémákat okoz, mert tényleg rossz helyen van: ha valakinek van banyapúpja, igyekszik úgy viselni a haját, hogy az eltakarja, és a legritkább esetben tud olyan felsőt hordani, mely ott kivágott: mert ekkor nagyon látványos tud lenni a banyapúp. 

 


Fájdalomcsillapító krémekkel, gyógytornával és testsúlycsökkentéssel a porckopás ellen!

2016. július 28.

Tudta, hogy a mozgási fájdalmak a felnőttek kétharmadánál jelentkeznek, ráadásul minél idősebbek leszünk, ez annál gyakoribb? A mozgásszervi megbetegedések közül a porckopás ma már népbetegségnek számít, ami ellen helyileg ható krémekkel, gyógytornával, életmód-váltással sokat tehetünk. Dr. Füri Judit reumatológus főorvos segít eloszlatni a mozgásszervi betegségeket érintő tévhiteket és tippeket ad mindazoknak, akik szeretnék elkerülni vagy kezelni ezeket a problémákat!

A porckopás már népbetegség

Három felnőttből ketten már biztosan találkoztak valamilyen mozgásszervi megbetegedéssel: legelterjedtebb a derékfájás és a csontritkulás, ezt követi a ma már népbetegségnek számító porckopás (artrosis)*. „Míg a fiatalabb korban a gyulladásos betegségek a gyakoribbak, az idősebb korosztály a kopásos megbetegedésektől szenved. Magyarországon becslések szerint mintegy 1-1,5 millió embert érint a porckopás valamelyik formája. A probléma a 65 év felettiek nagy részénél kimutatható röntgenvizsgálattal. A túlsúlyosak különösen veszélyeztetettek, közülük minden második ember érintett.” . – mondta dr. Füri Judit


A xilites rágógumi véd a középfülgyulladástól?

2016. július 27.

Sok szülő mereven elzárkózik attól, hogy a gyermeke rágót vegyen a szájába. Ők általában vagy udvariatlannak, vagy egészségtelennek – netán mindkettőnek – tartják azt, ha valaki rágózik.

Talán éppen ők csodálkoznának el a legjobban, ha tudnák, hogy kutatási eredmények támasztják alá azt, hogybizonyos fajta rágógumik segítenek a gyermekkorban gyakorinak számító középfülgyulladás (latinul: otitis media) megelőzésében is.

A xilittel (más néven: xilitollal vagy nyírfacukorral) édesített rágógumik rágásával körülbelül minden negyedik középfülgyulladás kivédhető.

Hogyan lehetséges ez?

Újabban a rágógumik édesítésére a fogszuvasodást okozó szacharóz (azaz répacukor) helyett a fogbarát xilitet használják. A xilitre mint ötszénatomos cukoralkohol-molekulára jellemző az, hogy a szájban találhatóbaktériumok savtermelését és növekedését gátolja. Ha a szájüregben kevesebb baktérium található, akkor egyértelmű, hogy a garatot a füllel összekötő Eustach-kürtön keresztül kevesebb baktérium tud a szájüregből a középfülbe vándorolni, azaz a fülben csak kevés kórokozó lesz jelen. Emiatt a bakteriális középfülgyulladás gyakorisága csökken.


Elrontott fogászati beavatkozás? Ezekre ügyeljenek a fogyasztók!

2016. július 14.

Az ember életében a fogászati beavatkozások hosszú távú befektetések, ezért felmerül a kérdés, hogy mit tehetnek akkor, ha nem elégedettek a részükre elvégzett - általában igencsak költséges - fogászati magánszolgáltatásokkal. A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége jó tanácsokkal segíti a fogyasztókat.
Ha egy szolgáltatás hibás, akkor azért a vállalkozás felelősséggel tartozik. Nincs ez másként a fogászati-, illetve fogorvosi magánszolgáltatásokkal sem. Amennyiben a fogyasztó bármilyen rendellenességet tapasztal hat hónapon belül (például: a beavatkozás utáni folyamatos fájdalom), akkor panaszt tehet és kérheti, hogy ingyen végezzék el a szolgáltatást újra. Ez alól akkor mentesül a vállalkozás, ha bizonyítja, hogy körültekintően járt el és a hiba oka csak a beavatkozást követően keletkezett.

Itt is rendkívül lényeges, hogy a fogyasztó kérjen – ha nem kapott – számlát, nyugtátaz elvégzett szolgáltatásról, mivel ennek birtokában érvényesítheti jogait utóbb, ha nem elégedett a minőséggel.


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...899091...172