sub

Információk, érdekességek

Richter Anna díj: Riadót fújtak a fiatalok mentális és fizikai jóllétéért tenni vágyó győztesek

2024. április 19.

A beérkezett többszáz pályázat nagyrésze az egyre rosszabb fizikai és mentális állapotban levő  fiatalokat helyezte fókuszba, így érthető, hogy a 15 döntős csapat projektjei közül is több nekik szóló  prevenciót, edukációt és a problémáikra adott megoldási javaslatokat tartalmaz.

Az egyedülálló és  egyre népszerűbb Richter Anna Díj díjátadó gáláján minden értelemben taroltak a fiatalok: mind a 6  győztes projekt célközönsége az ő korosztályuk, és a közönségdíjat is a Junior kategória egyik  diákcsapata nyerte. Az ünnepélyes gálán hat csapat ünnepelhette, hogy álmuk valóra vált. Az alapító  Richter Gedeon Nyrt.-nek kiemelkedően fontosak az egészségügyben, oktatásban és  gyógyszerészetben dolgozók, valamint a jövő generációja. A Richter Anna Díj őket, különösen az ezeken  a területeken dolgozó nőket kívánja elismerni, és támogatni ötleteik megvalósításában. 

Több mint tízezer szavazó vett részt a Richter Anna Díj közönségszavazásán és döntött a közönségdíj  sorsáról. A Richter összesen 24 millió forinttal támogatja a hat nyertes csapatot, mely összeget a  díjazottak a pályázataikban kidolgozott innovatív projektek megvalósítására fordítanak. A Richter Anna  Díj hattagú zsűrije kategóriánként egy-egy nyertest hirdetett.

Az ünnepi esemény Beke Zsuzsa, a  Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetőjének köszöntő szavaival vette kezdetét, aki elsőként  méltatta a döntőbe jutott csapatokat: „Szeretnék gratulálni mind a 15 csapatnak, akik bekerültek a  döntőbe, valamint köszönetet mondani annak a többszáz elhivatott pályázónak, akik aktívan kívánnak  részt venni a mindannyiunk jóllétéért folytatott munkában. Bár a díj keretein belül hat csapatot tudunk támogatni abban, hogy megvalósítsák projektjüket, de bízom benne, hogy az az innovatív gondolkodás,  a jobbító szándék, amiről minden pályázó tanúbizonyságot adott a pályázati kereteken kívül is nagy  hatással lesz majd a mindennapi működésre. Kívánom, hogy a Richter Anna Díjjal vagy más forrásokból  az összes megálmodott terv váljon valóra!” 

Szülőklub podcast sorozat az evészavarokról, önsértésről, függőségről, bántalmazásról 

A pszichiátriai gondokkal küzdő gyermekek és fiatalok gondozása, szoros utánkövetése intézményi  keretek között nem valósítható meg. A kórházból hazatérve azonban a gyermek és a szülők számára is  elengedhetetlen lenne a hosszútávú támogatás, amely az élhetőbb hétköznapok, egy boldogabb  jövőkép felé emeli a családot. Az Egészséges Lelkű Ifjúságért- Pro Juventa Alapítvány komplex,  hosszútávú, rendszerszemléletű és művészetterápiás hangsúlyú kezelési programot kínál krónikus,  súlyos mentális problémákkal élő gyermekeknek, kamaszoknak és családjaiknak 12 hónapon keresztül.

Az alapítvány Lotilko Programjának köszönhető ingyenes szülőklubjai pedig igen nagy népszerűségnek  örvendnek már 8 éve. A csapat által szervezett hiánypótló tematikus előadásokat szülők és  szakemberek egyaránt látogatják. Rúzsa Magdi, Máté Péter-díjas énekesnő, zsűritag méltatta az  egészségügyi kategóriában díjazott csapatot: „Azzal, hogy ez a profi szakemberekből álló, elhivatott  csapat 10 részes szülőklub podcast sorozatot fog készíteni, végre sok olyan kihívásokkal küzdő családot  támogathat, akikhez személyesen eddig nem tudtak eljutni. A témák, amiket feldolgoznak majd, kezdve  a családon belüli bántalmazástól, az evészavarokig, az önbántás, a függőségek, mind-mind tömegeket  érintő, súlyos problémák, örülök, hogy a Richter Anna Díj támogatásával több segítséget kapnak az  érintettek.”


Ismét várják a jelöléseket és a szavazatokat az Év Gyógyszerésze és Kedvenc Patikám díjakra

2024. március 20.

A Magángyógyszerészek Országos Szövetsége, a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság közreműködésével, 2011. óta minden évben meghirdeti e gyógyszerészeknek és patikáknak szóló díjakat. Mindenki jelölhet és szavazhat a szerinte legjobbnak tartottakra!  

A Roche Magyarország Kft. támogatásával megvalósuló pályázaton a kiírók olyan gyógyszerészt kívánnak elismerésben részesíteni, aki példát mutat kiemelkedő szakmai teljesítményével, hatékony megoldásokkal és betegközpontú szemléletével. A www.evgyogyszeresze.hu oldalon minden érdeklődő javasolhatja az általa legjobbnak gondolt gyógyszerészt. A beérkezett javaslatok összesítését követően a legfeljebb 20, legtöbb javaslatot (szavazatot) kapó szakembert kéri fel a zsűri a szakmai pályázat benyújtására, és közülük kerül majd ki a győztes.

A „Kedvenc Patikám” pályázatban a betegek tudnak közvetlenül véleményt formálni a patika munkájáról szavazatukkal, amivel (ellentétben a másik díjjal) az egész patika munkáját minősítik. A szavazás lezárásáig legtöbb szavazatot kapó patika lesz a győztes, és viselheti a „Kedvenc Patikám” megtisztelő címet.

A kezdeményezés nem titkolt célja a gyógyszerészeti munka jobb megismertetése és elismertetése. Bizonyára sokan emlékeznek például arra, hogy a COVID járvány idején, amikor a legtöbb egészségügyi intézmény bezárt, a patikák folyamatosan nyitva tartottak, és a készítmények kiadása mellett, szakmai tanácsokkal is segítették a hozzájuk fordulókat…

A szervezők az Év Gyógyszerésze díjjal olyan szakembert kívánnak elismerésben részesíteni, aki nem pusztán a betegek (laikusok) között népszerű, de kiemelkedő szakmai teljesítményt is fel tud mutatni, ezért szükséges a 10 lehetséges téma valamelyikét feldolgozó szakmai pályázat is.

A pályázat nyílt, részt vehet minden aktív gyógyszerész. A pályázatokat a szakmai zsűri tagjai anonim módon bírálják el, a díjátadásra a Magángyógyszerészek XXXIV. Országos Kongresszusán kerül sor.

A szakmai zsűri tagjai:
Dr. Mikola Bálint, a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége tiszteletbeli elnöke, népegészségügyi szakértő
Prof. Dr. Szökő Éva, a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság elnöke
Prof. Dr. Csóka Ildikó, a Szegedi Tudományegyetem stratégiai főigazgatója, tanszékvezető egyetemi tanár
Prof. Dr. Halmos Gábor, a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara dékánhelyettese, tanszékvezető egyetemi tanár
Dr. Samu Antal, a gyógyszerészi gondozás hazai megalapítója


Év Gyógyszerésze és Kedvenc Patikám díjak 2023

2023. április 20.

A képen balról jobbra: Dr. Halmos Gábor, Dr. Szökő Éva, Dr. Mikola Bálint, Dr. Samu Antal, Dr. Csóka Ildikó és Torjai Gábor, a Nero Consulting ügyvezetője

2010 óta minden évben a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége kezdeményezésére a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság segítő közreműködése mellett, a Roche Magyarország Kft. támogatásával kívánnak a gyógyszerészeknek országos nyilvánosságot és kiemelkedő szakmai rangot adni munkájukhoz, elismerve annak követésre méltó minőségét.

A kiírók olyan gyógyszerészt kívánnak elismerésben részesíteni, aki példát mutat kiemelkedő szakmai teljesítményével, hatékony megoldások alkalmazásával és betegközpontú szemléletével a gyógyszerészi gondozásban, a gyógyszerellátásban és a gyógyszerfejlesztésben egyaránt.

A „Kedvenc Patikám” pályázat keretében pedig a betegek véleményt tudnak formálni a patika munkájáról szavazatukkal, amellyel nem kizárólag egy gyógyszerészt, hanem az egész patika munkáját minősítik.

Figyelemmel a pályamunkák magas színvonalára, és a szakmai érdeklődésre a Bíráló Bizottság a szervezőkkel közösen, önálló, időtálló, nyomtatott gyűjteményes kiadvány formájában is megjelentette, a díjazásban részesített gyógyszerészek szakmai pályamunkáit, az elmúlt időszak során keletkezett új tapasztalatokkal és eredményekkel aktualizálva, kiegészítve.


Ha natúrkencét készítesz házilag, most nyerhetsz is vele

2023. március 10.

Óriási nyereményekre válthatják a modern boszorkányok a natúr receptúráikat! Te is közéjük tartozol? Szereted a natúr kencéket, virágvizeket, arclemosókat, testápolókat, gyantákat, krémeket, dezodorokat, gyógykrémeket, tinktúrákat, főzeteket, elixíreket, fürdőket, olajokat, gyertyákat, viaszokat? El is készíted magadnak? Jelentkezz erre a pályázatra!  

A te konyhád is időnként boszorkánykonyhává változik át? Tudásoddal, kreativitásoddal most értékes díjakat nyerhetsz a „MAGAM KEVEREM A NATÚRKENCÉM” pályázaton, ahol tiéd lehet az 500 000 forint összértékű díjak egyike.

Pályázhatnak profi kencekeverők és amatőr boszorkányjelöltek is. Nem a recept bonyolultsága a szempont, hanem a jósága és a kreativitás. Keverhetsz bele gyógynövényeket, teákat, agyagporokat, zsírokat, olajokat, viaszokat, illóolajokat, cukrokat, virágvizeket, ásványokat... bármilyen természetes anyagot, amivel megszületik az ápoló, gyógyító, szépítő, jobbító, léleksimogató termék.

A Diadeur pályázatán nyerhetsz natúr kencés workshopot Naturékától, online tanfolyamot a Házikencétől, ajándékutalványt Sheavaj.hu-tól, a Viviwell-től, Dayfly Krisztitől coaching-ot, TurbukÁgifilctől, Diadeur-től és MarikMakeup-tól ajandékot.

Mindenki egy receptúrával pályázhat, kizárólag sajáttal, az alábbiak szerint:
– a receptúra legalább három natúr komponensből tevődjön össze,
– a komponensek közül legalább egy illóolaj legyen,
– pálmazsírt nem tartalmazhat a receptúra.


Ismét meghirdetik az Év Gyógyszerésze és Kedvenc Patikám díjakat

2022. április 25.

Fotó: gettyimages.com

2010 óta minden évben a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége kezdeményezésére a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaságsegítő közreműködése mellett, a Roche Magyarország Kft. támogatásával kívánnak a gyógyszerészeknek országos nyilvánosságot és kiemelkedő szakmai rangot adni munkájához, elismerve annak követésre méltó minőségét. (promóció)

A kiírók olyan gyógyszerészt kívánnak elismerésben részesíteni, aki példát mutat kiemelkedő szakmai teljesítményével, hatékony megoldások alkalmazásával és betegközpontú szemléletével a gyógyszerészi gondozásban, a gyógyszerellátásban és a gyógyszerfejlesztésben egyaránt.

Figyelemmel a pályamunkák magas színvonalára, és a szakmai érdeklődésre a Bíráló Bizottság úgy döntött, hogy önálló, időtálló, nyomtatott gyűjteményes kiadvány formájában is meg kívánja jelentetni a díjazásban részesített gyógyszerészek szakmai tevékenységét, az eltelt időszak során keletkezett új tapasztalatok és eredmények aktualizálásával kiegészítve.

Már a kezdetekkor felmerült az igény, hogy a díjnak legyen egy lakossági ága is, így jött létre a Kedvenc Patikám díj, amely a lakossággal közvetlen kapcsolatban álló, azt kiszolgáló kollektíva munkáját ismeri el.

Így válik teljessé 2022-ben a program, melynek részei:

  • Év Gyógyszerésze szakmai díj
  • Kedvenc Patikám közönség díj
  • Év Gyógyszerésze (szakmai) Szeminárium
  • Értékek a gyógyszerészetben – Év Gyógyszerésze pályázati gyűjtemény

Szavazni a https://www.evgyogyszeresze.hu oldalon lehet, ahol meg kell jelölni azt a gyógyszerészt, vagy patikát, akik a közönség szerint méltóak lehetnek az Év Gyógyszerésze vagy Kedvenc Patikám megtisztelő cím elnyerésére.

A szavazatok beérkezésének határideje: 2022. május 31.


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...2...9