


Információk, érdekességek
Cipészmell -vagyis a horpadt mellkas
2008. január 09.
Pectus excavatum - ez a tudományos neve a beesett, horpadt mellkasnak, amit régebben cipészmellnek is hívtak.
Ilyenkor a mell elülsõ, középsõ részén, a bordákat összekötõ szegycsont feltûnõen beljebb nyomódik, szinte egy lyuk alakul ki a helyén, és az egész mellkas laposabbá válik. Pontos okát ennek a gyakori csontelváltozásnak nem ismerjük. Régebben, amikor még sokszor fordult elõ D-vitamin-hiány okozta angolkór (latinul: rachitis), rá lehet némi jó-, inkább rosszindulattal fogni, de azért már akkor is tudták a szakemberek, hogy ennek a benyomódásnak inkább örökletes, alkati okai lehetnek. Ezt bizonyítja az is, hogy egy családban gyakran halmozódik, több rokonnál is elõfordul, illetve hogy gyakran más csontrendellenességgel, elsõsorban gerincferdüléssel együtt fordul elõ.
A jótékony mandulamûtét
2008. január 08.
A tonzillektómia, azaz a mandulák mûtéti úton történõ eltávolítása jelentõsen javítja a krónikus mandulagyulladásban szenvedõ felnõttek és gyermekek életminõségét-olvasható egy, a 'Otolaryngology-Head and Neck Surgery' címû szaklap januári számában megjelent tanulmányban.
A tanulmány alapját egy 72 felnõtt és 92 gyerek bevonásával készült felmérés adta, melynek során megvizsgálták a betegek operáció elõtti és utáni állapotát, valamint hangulatát. A felnõtt betegek 98 százaléka a mûtétet követõen sokkal kevesebb fertõzést kapott el, ezért nagy részük rendkívül elégedett volt a mûtéttel. A mandulák kivétele után csökkent a torokfájás, és a rossz lehelet (halitózis) elõfordulása is.
Hatékonyan lehet a rövidlátást LASIK technikával kezelni
2008. január 03.
A látásproblémák lézeres kezelését már a '90-es években bevezették, a súlyos esetek kezelésére kidolgozott módszerek hatékonyságáról és biztonságosságáról azonban csak most végeztek elsõként hosszú távú vizsgálatot a spanyol Miguel Hernandez és a török Ankara Egyetem kutatói.
A Fotorefraktív Keratectomiát (PRK) tipikusan olyan esetekben alkalmazzák, amikor kisfokú rövidlátást kell korrigálni, míg a súlyosabb látásromlás kezelésére a lézer in-situ keratomileusist (LASIK) használják. Bár már világszerte több mint 18 millió LASIK beavatkozást végeztek el, eddig még mindig kissé ellentmondásosak voltak a vélemények a módszerrel elérhetõ legnagyobb korrekció mértékérõl.
Felfedezték a csontok növekedését szabályozó fehérjét
2007. december 28.
A felfedezés hozzájárulhat a csontnövekedést érintõ betegségek új kezelési lehetõségeinek kifejlesztéséhez.
A montreali Shriners Gyermekkórház és a McGill Egyetem Humángenetikai részlegének munkatársa, Dr. Pierre Moffatt által vezetett kutatócsoport felfedezte azt a molekuláris mechanizmust, amelynek segítségével az oszteokrin fehérje szabályozza a csontok növekedését. Ez a felfedezés fontos következményekkel járhat azok számára, akik a csontozat növekedését érintõ betegségben szenvednek. A csoport eredményei a Journal of Biological Chemistry december 14-i számában jelennek meg.
Leves - 2.rész
2007. december 27.
Napjainkban egyre elterjedtebbek a különbözõ levesporok, zacskós levesek, melyek lerövidítik a fõzési idõt. Mindig újabb és újabb variációkban jelennek meg, változatosságot biztosítva ezáltal az õket választó fogyasztók számára. De vizsgáljuk csak meg közelebbrõl, hogyan is kezdõdött a levesporok sikertörténete, és mit is tartalmaznak ezek a zacskók?
Ûrhajósok tápláléka
Az 1800-as évek közepén szárított zöldségekkel és fûszerekkel kezdtek kísérletezni, feltalálták a természetes ízek, aromák tartósításának módszerét, és lecsökkentették a fõzéshez szükséges idõt. Késõbb sikerült a termékek térfogatát is csökkenteni. Ezt követõen megjelentek az expressz levesek, melyeket csak forró vízzel kellett felönteni, és már fogyaszthatók is voltak. Ez az étel volt például az ûrhajósok fõ tápanyagforrása.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...431432433...473