Információk, érdekességek

Böjt a Föld tüdejéért

2018. március 17.

Túrós desszert, csokik, kekszek, tusfürdők, éttermi rántott húsok és sült krumplik. Mi a közös ezekben a dolgokban? A Felelős Gasztrohős Alapítvány új kampányában nemcsak ez derül ki, hanem az is, hogy melyik vendéglátóhelyeken ehetünk anélkül, hogy hozzájárulnánk a trópusi esőerdők kiirtásához.  

Ellen lehet állni a szerelem kísértésének? Kell-e ellenállni neki?

2018. március 11.

„Minden ember boldog akar lenni, ám legtöbbször, amikor a boldogság kopogtat, nem nyitunk ajtót, mert félünk" - mondja Vészabó Noémi festőművész, aki a napokban megjelent Szeretni egyszer bolondulásig című novelláiról, az azokban megjelenő szerelmi érzésekről és vágyakról beszélt.

Miért félünk szeretni?

Félünk az érzelmek súlyától, félünk a szerelem erejétől, a kiszolgáltatottságtól. Hiszen ha megszeretünk valakit, akkor átadjuk teljes valónkat, megnyitjuk szívünket, testünket áldozzuk ölelése oltárán. Viszont mi, nők és férfiak különbözők vagyunk, különböző módon szeretünk. Ezeket a különbözőségeket mutatják be a Szeretni egyszer bolondulásig novellái.

Zen, intuíció és művészet

2018. március 09.

Elég egy futó pillantást vetni a legjelentősebb zen-művészek munkáira, és felismerhető, hogy nem beszélhetünk zen-művészetről valamiféle iskola, vagy azonos festői stílus értelmében. Helyesebb azt mondani, hogy zent gyakorló szerzetesek vagy művészek, megkísérelték filozófiájukat és nézeteiket a műveiken keresztül körvonalazni és megmutatni. Alaki, formai szemszögből sincs komoly azonosság, még egyes művészek különféle alkotóperiódusai között sem.  

Mar López, Zen-tanító

Sesshu (1420-1506) korai tájképei például intenzívek, erőteljes, szinte már nyers ecsetvonásokkal készültek. Ezzel szemben, érettebb munkái (76 éves korából) már spontán és kifinomultabb esztétikáról tanúskodnak.

Ha azonban összehasonlítjuk Sesshu festményeit (melyek a japán Muromachi-periódus esztétikájában érték el tetőpontjukat) Sengai szerzetes (1750-1837) munkáival, a zen-művészet egy másik hatalmas oszlopával, akkor megállapíthatjuk, hogy esztétikai szempontból nem létezhet komolyabb ellentét. Sesshu mulandó és légköri benyomásaival Sengai kifinomult, felfogásbeli absztrakciói állnak szemben.

A zen-művészetnek tehát nincsenek formális, a művészt korlátozó irányzatai. Ezért a „Sumi-e-stílust”, amit nyugaton alkalmaztak, nem tekinthetjük autentikus zen-festőművészetnek, hanem éppen az ellenkezőjének.

Mit kellene tenned, ha elveszíted a munkádat?

2018. március 06.

A Ho’oponopono az élet legkönnyebb útja. Nagyon jó időket élünk, még ha nem is így érzékeljük, mivel nincs lehetőségünk arra, hogy áldozatoknak lássuk magunkat, vagy azt érezzük, hogy Isten megfeledkezett rólunk és nem hallgat meg minket. Nagy időket élünk, nagy és fontos változásokkal. Ha tudatosak maradunk és nem kapaszkodunk fel a rossz hírek vonatára, jól járunk.  

Sokszor szólok arról, hogy hogyan helyezkedjünk el az élet áramlatában, amely a tökéletes helyre vezet bennünket, a megfelelő pillanatban, az odaillő emberekkel körülvéve. Ezzel szemben mit teszünk? Nos, aggódunk, gondolkozunk, a félelmeinkhez kapcsolódunk. Mindez nem a zéró frekvenciára, a belső béke állapotába helyez minket, hanem éppen ellenkezőleg: eltérít bennünket az élet útjáról, az összhangtól, attól, ami valójában vagyunk. Nem vagyunk ezek a félelmek, sem az aggodalmaink. A gondolkodás és az aggódás függőségünk, rossz szokásunk.

Annyira alszunk, hogy most nincs más lehetőség az ébredésre. Nincs másik kijárat. Ezért amikor az áramlattal szemben igyekszünk menni, az keménynek és nehéznek bizonyul. Egy munkanélküli mondhatja: “Tökéletes, Mabel, tehát konkrétan mit tegyek?”. Nos, elsősorban tudd, hogy egyedül nem vagy képes rá, tehát el kell engedned és segítséget kell kérned Istentől, az Univerzumtól, az univerzális intelligenciától, ki miben hisz; kérni kell a miénknél magasabb intelligenciát, amely soha nem fog elhagyni minket, ha a segítségét kérjük, különösen nem. Ezenkívül értsük meg, hogy a segítség nem akkor jön, amikor gondolkozunk vagy aggódunk; elég tudatosnak kell lennünk ahhoz, hogy ne ragadjunk le és engedélyt adjunk Istennek, hogy segítsen minket.

Önbizalomhiány, avagy az Én úgysem tudom megtenni

2018. február 28.

Az önbizalomhiány a legkényelmesebb válasz az élet által elénk gördített akadályokra. Az "én úgysem tudom megtenni" korlátozó hiedelem látszólag ugyan megóv bennünket a kudarcélményektől, észrevétlenül foszt meg azonban a legfontosabbtól, mely képes volna növelni az önbecsülésünket: ez pedig a siker átélésének lehetősége.  

Te mit teszel ha megdícsérnek?
Legtöbbünk számára nehézséget okoz elismerni saját magát. Jogos dicséret vagy bók esetén is inkább zavarba jövünk és magyarázkodni kezdünk, mintsem, hogy vállon veregetve magunkat növelnénk általa az önbecsülésünket.
Fontos, hogy képesek legyünk meglátni magunkban a pozitív tulajdonságokat.
Ha azt kérném, hogy ragadj tollat és kezd el felsorolni, milyennek látod önmagad, valószínűleg nagyobb arányban találnánk a listán negatív, mintsem pozitív tulajdonságokat.

Ez azért van, mert az énképünk egyik forrását a környezetünk visszajelzései jelentik. Ez a környezet pedig hajlamos a viselkedésünk helyett a személyiségünket minősíteni. Így aztán mi sem azt tanuljuk meg magunkról, hogy valamiben hogyan lehetnénk jobbak, hatékonyabbak, hanem azt, hogy ahhoz a valamihez egyáltalán nem értünk, így jobb, ha legközelebb meg sem próbálkozunk vele.

A „buta vagy” illetve „bután viselkedsz” minősítés között óriási a különbség. Utóbbi esetén megkapom a lehetőséget a változásra, változtatásra, míg előbbi szükségszerűen beépül az énképembe, ez pedig csökkenteni fogja az önbizalmamat, ami az önbecsülésemre is kedvezőtlenül hat.