


Információk, érdekességek
Káros-e többfelé figyelni? Multitaskingról őszintén
2018. július 16.
Azt mondják, a nők sajátja, de a férfiak is belecsúsznak, lehet, hogy ront a teljesítményen, de az is, hogy javít. Nézzük az igazságto arról, hogy mit okoz, ha egyszerre többfélét csnálsz!
A Psychologie Heute - német pszichológiai folyóirat - a témával kapcsolatos, részben ellentmondó álláspontokat mutat be. Elemzése szerint tipikus élethelyzet autóvezetés közben mobilozni, hallgatni a rádiót és még a mellettünk ülő partnerünkkel is szót váltani. Aztán a munkahelyünkön ugyanez folytatódik. Dolgozunk a számítógépen, ott is egyszerre több ablakban, szól a telefon, gyakran nem is egy, a kollégák kérdeznek valamit, közben belenézünk a levelezésünkbe, különféle témákban, rendszeresen bekukkantunk közösségi felületekre, követünk embereket Twitteren, Instagramon, Facebookozunk és így tovább. Este otthon szól a tévé, csörög a telefon, szörfözünk a neten - végkimerülésig. Tetszik, nem tetszik, ez a többé-kevésbé feltartóztathatatlan jelen, aminek a témával foglalkozó szakemberek már nevet is adtak: multitaskingnak hívják az új tevékenységi formát.
Miben áll a tehetséged?
2018. július 09.

A VÁRAKOZÁS CSAPDÁJA
Mindaddig, míg várok valamit az élettől, szükségszerűen csalódni fogok. Csalódni, hiszen az aktív cselekvés helyett, a passzív várakozást választom. Várom, hogy a sorsom jobbra forduljon, hogy meglássanak, felfedezzenek, elismerjenek,értékeljenek, megszeressenek, miközben én magam mindezért semmit sem teszek.
Abban a pillanatban azonban, ahogyan megváltoztatom az attitűdömet, s ahelyett, hogy én várnék bármit is, inkább azt nézem, mit adhatok, máris cselekvő személlyé válok, aki képes változtatni aktuális helyzetén.
A cselekvésen keresztül adhatok, a cselekvésen keresztül kapcsolódhatok másokhoz, a cselekvés teremti meg a közös élmények átélésének, valamint a személyes fejlődéshez nélkülözhetetlen visszajelzések megtapasztalásának lehetőségét.
Mi lenne, ha ...
2018. június 29.
Íme egy egyszerű, de mégis felszabadító gyakorlat, amely bevezeti a hálaadást az életedbe. Amikor azt érzed, hogy esélyed sincs a boldogságra, akkor még intenzívebben végezd a gyakorlatot! S láss csodát!
Most egy olyan bejegyzéssel készültünk, melyben játékra, és sok-sok képzelgésre/vizualizációra hívunk. Gyere, játsz velünk, s ha ma esetleg még nem is hiszel benne, egyszer csak kiderül, hogy csodák igenes vannak!
Kérlek, gondolkodj el az alábbi kérdéseken:
- Mi lenne, ha … megpróbálnál boldog lenni?
- Mi lenne, ha … hálát adnál mindenért, amit már elértél?
- Mi lenne, ha… hálát adnál előre azért, amiket szeretnél megkapni?
- Mi lenne,ha… megbocsátanál mindenkinek, aki sérelmet okozott neked?
- Mi lenne, ha… mától sokkal boldogabban tudnál élni?
Arra kérlek, hogy mielőtt elveted a gyakorlatot, egy kicsit gondold át. Gyermeki fantáziával játszadozz el kicsit. Tedd olyankor, amikor úgy érzed, hogy nem sok reális esély van a boldogságra, jólétre, hálaadásra.
Belső kontroll
2018. június 18.
Elgondolkodtunk-e már azon, hogy a gyermekünk vajon miért teszi meg a dolgokat, amiket kérünk tőle? Kialakult a feladattudata? Vagy csak akkor teljesít, ha ott állunk mellette?
Ennek a kialakítása egész kicsi korban kezdődik el, s mindig a gyermek életkorának megfelelően változnak az elvárások, amivel segíthetjük létrejöttét.
Szülőként biztos a mi szánkból is elhangzott, hogy gyere, tedd meg a kedvemért....
Kicsi babák etetésénél: Egyet apa kedvéért, egyet anya kedvéért…, s soroljuk a testvéreket is.
Ez kicsi korban még belefér, hiszen a gyermek az irántunk mutatott szeretetből teszi meg ezeket.
Később viszont már nem elég, ha azért tanul, hogy nekünk megfeleljen.
Erre az életkorra már egy belső motivációnak kell kialakulnia.
Ha a gyerek folyamatosan külső kontroll miatt cselekszik, akkor nagyon nehéz lesz később erről leszoktatni.
Állatok is tudnak homeopátiával gyógyulni?
2018. június 16.
A válasz igen. A homeopátia nem csak emberek gyógyítására alkalmas, hanem állatok és növények kezelésére is.
Elmesélek egy történetet.
A minap felhívott egy nagyon kedves régi barátom, hogy segítsek a kis tacskóján. Mivel állatorvos nem vagyok, ezért fenntartásaim voltak saját magammal szemben, hogy hogyan is tudnék én meggyógyítani egy állatot, hiszen nem tud válaszolni a kérdéseimre. De a gazdi annyira bízott bennem, és hát én is beleszerettem a kutyus barna gomb szemeibe, hogy belementem.
Kikérdeztem a gazdit, hogy mi is a gond:
"A kutyának nyelési nehézsége volt. Nyelvét hosszan kidugja és a nyakát előretolja úgy öklendezik. Nagyokat morran hozzá a hasa és közben böffent. Elég ijesztő. Kezdetben csak párszor csinálta, de most már percenként jön elő. Volt gerincsérve a kutyusnak, de az most jó. Hol előjön, hol visszacsúszik. Nagyon érzékeny a kiskutyám. Szinte szerelmes belém, de én is imádom a kis tökmagot. Ha elmegyek otthonról depresszióba esik. Nem tudom egyedül hagyni."
Kérdeztem, hogy evett-e a kutya valamit, hiszen kertes házban laknak és bármit össze ehetett. Van-e hasmenése vagy hányt-e, mennyire sok a nyála, de a válasz mindenre az volt, hogy nem és nincs több nyála.
Adtam egy homeopátiás szert és kértem, ha valami egyéb tünetet tapasztal, vagy rosszabbodást, azonnal jelezzen nekem és menjen el az állatorvosához.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...120121122...475