Információk, érdekességek
Orvosi hivatás és művészet
2026. május 21.
Dr. Góg Csaba gasztroenterológus, osztályvezető főorvosként nap mint nap a legpontosabb diagnosztikai eszközökkel tekint a „felszín alá”, míg fotósként a világ esztétikai és érzelmi rétegeit tárja fel. Mottója szerint azt mutatja meg, hogyan látja a világot.
– Makó Városért Emlékplakettel ismerték el az orvosi munkáját, miközben fotókiállításai is nagy sikert aratnak.
– Csak egy fotókiállításom volt, tehát ez így túlzás, de az igaz, hogy ez a közelmúltban megrendezett első kiállításom nagy sikert aratott.
– Ha egyetlen képpel kellene összefoglalnia azt az életérzést, ahol az orvos és a művész találkozik önben, mi lenne azon a fotón?
– Az orvosi munka egy nagyon komplex, egész embert igénylő racionális, realisztikus foglalkozás, tele kihívással sikerekkel, szükség szerint kudarcokkal, mely kettősség megviselheti az ember belső világának az egyensúlyát. Egy megfelelően megválasztott hobbiból az ember töltekezhet, kicsit elvonulhat a mindennapi zajok elől, hatékony válasz lehet a kiégés ellen.
A kérdésre a válasz: a képen talán egy idős ember portréja lenne, akin látszik a kor, a betegségek és közben mosolyogva mutatja, hogy boldog és elégedett a sorsával.
A pillanat és a kontroll
– Az orvosi hivatás gyakran a kontrollról, a protokollokról és a gyors döntésekről szól. A fotózásban mi adja önnek a nagyobb szabadságot?
– Ezt a hobbit önkifejezésre használom, megörökítem úgy a körülöttem lévő dolgokat, ahogyan én látom őket. Nincs megfelelési kényszer, nincsenek szabályok és ez egy nagyfokú szabadságot ad ahhoz, hogy elvárások nélkül alkossak. Ez a feltétel elengedhetetlen. Ahogy megmutatom a világot, az lehet, hogy tetszik másoknak, de lehet, hogy nem, szubjektív és irreleváns. Az alkotói szabadság elengedhetetlen feltétele annak, hogy élvezhessem azt, amit csinálok.
A láthatatlan szépség
– Orvosként a rejtett dolgokat keresi a testben, fotósként pedig a rejtett szépséget a világban. Ön szerint mi az, ami felett a legtöbb ember elsiklik a mindennapokban, de az ön szeme rögtön észreveszi?
– Ha valaki belekóstol a fotográfiába, akkor teljesen másképp látja a világot. Észreveszi azokat a részleteket, azokat a harmonikus dolgokat, amiket normálisan az ember a rohanó világban nem tud felfedezni. Amikor meglátunk egy érdekes témát, akkor a fejünkben már megjelenik a kép még a kattintás előtt, és ezt a képet próbáljuk megvalósítani megfelelő kompozícióval és expozícióval.
A részletgazdagság varázsa
– Orvosként a legkisebb eltérésnek is jelentősége van, fotósként gyakran egy apró részlet teszi tökéletessé a képet. Ön szerint a hétköznapi életben is ez a „részletekre való figyelés’” a boldogság kulcsa?
– Határozottan nem így gondolom. A boldogság kulcsa a harmónia! A sok apró részlet együttlétezése, lélegzése, mely egy teljes egészet alkot, és bár ebben nagy szerepe van az apró részleteknek is, de azok külön hangsúlytalan, súlytalan és értelmezhetetlen elemek.
Mit tanul az orvos a fotóstól?
– Tanított-e önnek a fotózás olyan türelmet vagy figyelmet, amit később a betegei gyógyítása során is hasznosítani tudott?
– A fotózás valóban megváltoztathatja az ember személyiségét. Optimizmusra, türelemre nevel. Megtanít a világ komplexebb látásmódjára. Ezek a tulajdonságok feltétlenül hatékony eszközök egy gyakorló orvos fegyvertárában.
A csend ereje
– A kórházi munka pörgése és zaja után mit jelent önnek a fotózással járó magány és csend? Ez a fajta elmélyülés segít feldolgozni az orvosi hivatás nehéz pillanatait?
– Abszolút. A munkám arról szól, hogy emberekkel foglalkozom. Betegekkel, hozzátartozókkal, beosztottakkal, főnökökkel.
A kommunikáció, a mindennapokra jellemző folyamatos döntési kényszer elfárasztja a testet, az agyat és a lelket. Ilyenkor időnként szükség van csendre, nyugalomra, teljesen másra koncentrálni és nem a mindennapok problémáival foglalkozni. Erre a fotózás abszolút alkalmas.
Az örökség
– Ha egyetlen fotóját választhatná ki, amit száz év múlva is látnának az emberek, melyik lenne az, és mit mondana el róla a saját világlátásáról?
– Ebben a hobbiban az a szép, hogy mindig változik az ember látásmódja. Nem feltétlenül azt jelenti, hogy jobb képeket csinál, bár kezdetben erről is szó van, hanem másképp gondolkodik egy bizonyos témáról, ahogy múlik az idő és ő is változik. Ennek tükrében azt tudom mondani, hogy ez a kép még nem született meg és lehet nem is fog, mivel a képek az aktuális gondolataimat tükrözik egy adott dologról.
Dr. Góg Csaba példája megmutatja, hogy a precíz tudomány és a szabad művészet nem ellenségei, hanem szövetségesei egymásnak. Aki napközben a test gyógyítására törekszik, az este a fények segítségével a lélek egyensúlyát keresi – és találja meg – a lencsén keresztül. Végül is, mindkét hivatás ugyanarról szól: az élet tiszteletéről és az emberi létezés megismételhetetlen pillanatainak értékeléséről.
Berki Andrea
rovatvezető